kékmaci a törpéknél

Kékmaci rántottát sütött a barlang előtt. Lenézett a hegyről, és a reggeli párában megcsodálta a nagy kerek erdő tavaszi pompáját. Ilyenkor szerette legjobban az erdőt, amikor még minden növény friss zöld színekben pompázott. A zöld színről Tiviti, a huncut manó jutott eszébe, aki Melantil fővarázsló mellett szépen haladt a varázstudományokban.

Elsőnek Nyuszi ért fel a hegyre, de Kékmaci tudta, hogy hamarosan a többi állat is megjelenik reggelire.

– Süni még alszik? – kérdezte Nyuszi.

– Igen, mostanában nem szeret korán kelni – válaszolta Kékmaci. – Hátul alszik még a barlangban.

– Főzök neki kamilla teát, az talán meggyógyítja a sebét – szól Nyuszi, és már futott is a patakhoz vízért.

Kékmacinak eszébe jutott Kamilla, a kedves kis manó leány, akivel egyszer Lübelinel tündérkertjében találkozott. De most nem volt ideje Tündérországról ábrándoznia, mert Vakond dugta ki a fejét váratlanul a kövek közül.

– Végeztünk – jelentette ki boldogan. – Toporandó visszament a törpéknek szólni, hogy a tűzsárkányok kristályát sikerült kettétörnünk.

– Ez remek – vidult fel Kékmaci. – Találtatok benne valamit? – kérdezte.

– Egy apró zöld pikkelyt arany szegéllyel – válaszolta Vakond.

Ekkor lépett ki Süni álmosan a barlangból. Vakond mondatára felélénkült.

– Hol van az a zöld pikkely? Megnézhetem? – kérdezte Süni izgatottan.

– Toporandó magával vitte, hogy Melantil megvizsgálhassa – mondta Vakond, majd nekilátott a finom rántottából lakmározni.

A zöld pikkelyről Süninek egyből eszébe jutott a sárkánytojás. Sokatmondóan Kékmacira nézett, aki bólintott. Süni lehajtotta a fejét, és szomorúan megvizsgálgatta tojás alakú sebet bundáján, amikor Nyuszi visszatért.

– Várj, teszek rá kamillás borogatást, Gizi mamától tanultam. – szólt Nyuszi, és már ment is a teáskannáért.

Sorban érkeztek az állatok a finom szalonna illatára, melyet Kékmaci a rántottába kevert. Miközben mindenki jóllakott, a zöld pikkelyről beszélgettek. A lármára Denevér is előkerült álmosan. Ő most készült lefeküdni, mert egész éjjel Bagolynak mesélte Tündérországban átélt élményeit.

Kékmaci némán figyelte az izgatott állatokat, és már tudta, mit kell tenni:

– Hívom a Csodabuszt – dörmögte, és belefujt a csodakürtbe.

A Csodabusz kilebegett a barlangból, ablakából Gizi mama integetett. Süni hosszú idő után először mosolyogta el magát, amikor meglátta.

– Talán el kellene hívnunk Kutyust is – fordult Vakond Kékmacihoz.

– Remek ötlet, útközben felvesszük – bólintott Kékmaci.

Denevér és Nyuszi már felszállt a Csodabuszra, nem akartak az lemaradni a következő kalandról. Gizi mama Süni melléült, míg Kékmaci és Vakond mellett foglalt helyt velük szemben. Kutyust a mező szélén találták meg, az ibolyákat szaglászta. Mikor már mind a heten a Csodabuszon voltak, akkor az visszarepült a barlangba. Most nem a hátsó falhoz lebegett, ahogy szokta, hanem a patak kiszáradt forrását világította meg.
A nyílás kitágult, ahogy a Csodabusz berepült, és aranyló fényben felragyogott. Denevért lenyűgözték azok a lebegő mély hangok, melyek utazásukat kísérték a föld alatt. A szűk folyosók néha kitágultak, átsuhantak hatalmas, lágy fényekben derengő termeken. Végül egy hatalmas teremben megálltak. Márványból faragott hatalmas föld alatti palota volt, mely közepén egy kerek tó hullámzó vize verte vissza a fent lebegő apró világító kristály sziporkázó fényét.

Rodon, a hegyi törpék királya már várta őket a tóparton. Egy sellővel beszélgetett, aki, amikor meglátta a vendégeket, gyorsan a víz alá bukott és elúszott.

– A sellő szedett neked olyan fehér és fekete gyémántokat a tó fenekéről, melyeket már simára koptatott a víz – nyújtott át egy apró zsákot Rodon Süninek. A törpék furcsa nyelvén beszélt: – Ha kikel a tűzsárkány a tojásából, éhes lesz. Ezt add neki enni, akkor meg tudod szelídíteni.

Nyuszi összemosolygott Kékmacival; jól ismerték Süni szokását, hogy otthon is fehér és fekete kavicsokat gyűjtögetett a patakparton.

– Kedves törpekirály, köszönjük Toporando segítségét a kristály elbontásában, és köszönjük a gyémántokat is – hajolt meg Süni Rodon előtt.

– Mit tanácsolsz, Rodon király, merre keressük a tojást? – kérdezte Kékmaci.

– A föld alatti világban nem lesz könnyű megtalálni. Minden tele van kristályokkal, amelyek megzavarják a varázserő használatát. Innen gyalog kell mennetek, mert a Csodabusz energiáit már messziről megéreznék a tűzsárkányok.

Kékmaci elgondolkodott, majd így szólt:

– Gizi mamának a gyaloglás nagyon nehéz, és fárasztó lenne. Javaslom, hogy a Csodabusz vigye a tündérpalotába.

– Toporando menjen veletek Gizi mama helyett, ő jól ismeri a föld alatti világot – ajánlotta fel Rodon.

Kutyus még soha nem járt Tündérországban, ezért nem értette, mit beszélnek. Körbeszaglászta Rodon királyt, aki hosszan belenézett mélybarna szemeibe. Kutyust megnyugtatta ez a nézés, hálásan megnyalintotta a törpe kezét, és lefeküdt a lábai elé. Rodon hatalmas kérges tenyerét Kutyus fejére tette.
Gizi mama lépett hozzájuk egy piciny kagylóhéj kulaccsal.

– Gyere Kutyus, igyál ebből. A hét forrás kútjánál kaptam Melantiltól, a fővarázslótól – mondta Gizi mama az emberek nyelvén. – Ettől megértesz minden nyelvet Tündérországban.

– Merre induljunk? – kérdezte Kékmaci Rodon királyt.

Mielőtt választ kaphatott volna Denevér felemelkedett és repkedni kezdett körbe-körbe a hatalmas márványterembe. A terem falában számtalan nyílás sötétlett. Mindegyik egy alagút bejárata volt, mely Tündérország különböző helyeire vezetett. Amikor Denevér elrepült egy-egy nyílás előtt, az más-más színben derengett fel. Denevér egyszer csak határozottan berepült az egyik vöröslő nyíláson és eltűnt.

Kutyus felugrott és vidáman utánaszaladt, nyomában Nyuszival. Toporando, a tudós törpe meggyújtotta bányászlámpáját, és elindult utánuk. Kékmaci köszönésként meghajolt Rodon király előtt, majd egyik karjába vette Sünit, a másikba Vakondot. Nekik apró lábaik voltak, nem tudtak olyan gyorsan haladni.

A bányászlámpa fénye szivárvány színekkel világította meg az alagút falát. A falakon apró szemek villantak mindenfelé a fényben, pici gyíkszerű lények szaladgáltak vidáman. Lépteik nyomán kristályok varázslatos csilingelése hallatszott. A talaj enyhén emelkedni kezdett egy idő után, amikor meghallották Kutyus ugatását. Egy apró terembe érkeztek. A terem koromfekete volt, a bányászlámpa fénye fehéren világított, de semmi nem látszott a falakon. Kutyus izgatottan szaglászott körbe-körbe, majd leült a bal oldalon. Nyuszi tanácstalanul ácsorgott középen, várva a többieket.

– Merre menjünk tovább? – nézett körül Kékmaci. – Nem látok nyílást sehol.

– Pedig innen érzem Denevért – szimatolt a levegőbe Kutyus.

– Ezek a falak elnyelnek minden fényt – szólalt meg Toporando.

Vakond körbesétált a falak mentén, végül odament, ahova Kutyus mutatott. Belépett egy vaksötét lyukba, eltűnt, majd visszalépett.

– Tele van a terem fala nyílásokkal – állapította meg, és ismét eltűnt.

Kutyus is belépett a sötétbe, és ő is eltűnt. Nyuszi nem volt ilyen bátor, előre engedte Toporandót. Süni határozottan követte a törpét, tudta, hogy Denevér megérzéseiben megbízhat. Kékmacinak le kellett hajolnia, mert alig fért be a szűk nyíláson. Ahol Kékmaci bundája a nyílás falához dörzsölődött, ott halványkék vékony gyökerek fénye futott szét a falakon. Kékmaci csodálkozva dörzsölte meg a nyílás mennyezetét, mire a kék gyökerek hálózata felfénylett, megvilágítva az egész alagutat. A bányászlámpa fénye is kék színűre változott. Ettől megnyugodott mindenki.

A következő teremben nem volt több nyílás. A terem olyan magas volt, hogy nem látszott a teteje a bányászlámpa fényénél. Egy hatalmas szakadék sötétlett a terem közepén. A szakadék felett repkedett Denevér.

– Mi lehet odalenn? – kérdezte Kékmaci Toporandót. A törpe hosszan simogatta szakállát, mielőtt válaszolt volna.

– Oda még törpe nem merészkedett le. Tündérország legsötétebb helye, ahol lehet, hogy olyan szörny lakik, melyre senki sem mer gondolni.

Süni olyan megbűvölve bámult lefelé, hogy Nyuszi belekarolt, nehogy lezuhanjon.

– Ugye nem akarsz oda lemenni? – kérdezte Nyuszi.

– Már jártam ott álmomban többször is. A tűzsárkányok onnan jöttek – válaszolta Süni.

– Álmaidban a tojás is ott volt lenn? – kérdezte Kékmaci.

– Nem emlékszem – fordult el Süni a szakadéktól. Nyuszi megkönnyebbülten sóhajtott fel.

Kékmaci elhatározásra jutott. – Ha nem tudunk továbbmenni lefelé, akkor csak felfelé mászhatunk.

Denevér felrepült és eltűnt a sötétben. Toporando a bányászlámpával egy kopott lépcsőt mutatott, amely felfelé kanyarodott a falon. Kékmaci hátára vette Sünit, aki nagyon járatlan volt a mászásban. Süni behunyta a szemét, és görcsösen kapaszkodott Kékmaci bundájába. Vakond ment elöl, mögötte a törpe világított.

– Kutyus, te vezesd vissza Nyuszit. Itt már sajnos nem tudtok tovább jönni – nézett vissza Kékmaci, majd megindult felfelé a lépcsőn.

Lépteik hangja lebegve keringett a mélység felett, ahogy felfelé másztak. A lámpa szivárvány színű fényei együtt lebegtek a hangokkal, majd lassan minden elnémult. A fény zöld színű lett. A falat egyre több hajszálvékony gyökér borította, melyek halványan világítottak a bányászlámpa fényében. A magasból lüktető vörös fényt kibocsátó hatalmas gyökerek közé értek.
Denevér ott lebegett a gyökerek alatt, rájuk várt.

– Sajnos nem tudok feljebb repülni. Hol van Kutyus és Nyuszi? – kérdezte Denevér.

– Vissza kellett fordulniuk. Te is menj utánuk – válaszolta Kékmaci.

Denevér alámerült a mélységbe és eltűnt.

– Az ősgyökerek maguk döntik el, kit engednek tovább – jegyezte meg Toporando.

Süni kinyitotta a szemét, és megfogta az egyik lelógó gyökeret, mire annak lüktető vörös fénye zöldre változott. Süni bátran átlendült rá, mire a gyökerek köré fonódtak, és maguk közé húzták.

Kékmacit meglepte, hogy Süni eltűnt a gyökerek között. Vakond is megérintett egy gyökeret, de annak kihunyt a fénye, és a gyökér a mélybe zuhant. Vakond szomorúan fordult Kékmaci felé.

– Vissza tudsz menni? – kérdezte Kékmaci.

– A föld alatt bárhová el tudok menni – válaszolta Vakond büszkén.

– A törpék tisztelik az ősgyökeret. Még egyetlen törpe sem merte háborgatni. – szólalt meg Toporando. – Eddig tudtalak vezetni, innen már nekem is vissza kell fordulnom.

– Köszönöm, barátaim, hogy eddig segítettetek minket! – búcsúzott el Kékmaci.

Mancsával egy gyökér felé nyúlt, mire az a mancsába lendült és kékre változott. Kékmaci el kezdett mászni felfelé. Minden gyökér, amelyhez hozzáért, kéken lüktetett tovább, de a gyökerek nem húzták maguk közé. Ahogy mászott Kékmaci egyre feljebb, úgy szorult be egyre jobban a gyökerek közé. Végül már moccanni sem tudott.

– Engedjetek tovább, kérlek! Segítenem kell Süninek – könyörgött Kékmaci.

A kéken lüktető gyökerek el kezdtek kristályokká változni. Kékmaci úgy érezte magát, hogy egy hatalmas jégkockába került. Ez a jégkocka forogni kezdett úgy hogy Kékmaci teljesen elszédült, behunyta a szemét. A forgás abbamaradt, Kékmaci egy víz alatti buborékvárosban találta magát.
Az a sellő úszott el mellette, akit Rodon király tavában látott. Csodálkozva vette észre, hogy ő is tud úszni a víz alatt.

– Üdvözöllek Kékmaci – köszöntötte a sellő. – Hilla, vagyok. A vízi tündérek királynője küldött. Azt mondta, egyszer megmentetted a lányát.

– Igen, ezért kaptam a kék bundát, de az már régen volt – emlékezett vissza Kékmaci, miközben lebegni kezdett.

– Tündérországban nincsen idő, nem számít, mi volt régen. Csak az számít, hogy mit tettél. Ezért tudsz idelenn velünk élni, mert méltóvá váltál rá. – válaszolta Hilla.

– Meg kell találnom Sünit, mert segítségre szorul. Tudnál segíteni? – kérdezte sürgetően Kékmaci.

Hilla úszott három kört Kékmaci körül, majd kecsesen a víz felszínére lendült. Kékmaci elrugaszkodott, és utána eredt. A felszínt hatalmas színes tavirózsák borították. A sellő felült az egyikre, és érdeklődően nézett Kékmacira

– Hogyan kerültél ide? – kérdezte a sellő.

– Felmásztam az ősgyökérbe, de beszorultam.

– És most mit szeretnél tenni? – tudakolta tovább Hilla.

– Nem tudom – vallotta be Kékmaci.

Sünit a vörösen lüktető gyökerek kellemesen ringatni kezdték. Jóleső érzés fogta el, mintha ölelő karok védelmeznék. A vörös fények elhalványultak, aranyló fényburok kezdett kialakulni Süni körül, melyben lebegett. Ilyen jól még soha nem érezte magát. Lassan lehunyta szemeit, hamarosan olyan pihentető mély álomba merült, melyben már jó ideje nem volt része. Álmában ismét repült.
Érezte, hogy bármit megtehet, bármit kívánhat, minden teljesül. Olyan boldogsághullám tört rá, melyet akkor érzett, amikor megszerezte a varázspálcát. Élvezte, hogy Tündérország összes varázslata átáramlik rajta.

Hirtelen azt kívánta, hogy az összes tüskéje változzon át varázspálcává. Ahogy kigondolta, máris megérezte bőrén a korlátlan hatalom bizsergését. Az aranyló fényben repülés érzése újabb kívánságot szült: legyenek szárnyai. Vállai megfeszültek, és két hatalmas sárkányszárny nőtt ki belőlük. Vitorlázó repülésbe kezdett, ahogy a tűzsárkányoktól látta. Mikor ez a felismerés végigfutott rajta, megjelent a két tűzsárkány a fényben. Szárnyaik lángoltak, fényük vörösre festett mindent.

– Köszöntünk birodalmadban teremtőnk – hallotta a fejében a sárkányok hangját. A két sárkány meghajolt előtte.

– Ez az én birodalmam? – kérdezte Süni. A sárkányok egyszerre bólintottak.

– Ez a saját Tündérországod – válaszolta az egyik sárkány.

– Én nem ilyennek láttam Tündérországot – gondolta Süni, de a sárkányok ezt is hallották.

– Amit te ismertél, az Gizi mama Tündérországa volt. Kislány kora óta építgette – közölte a másik sárkány.

– Ez itt üres. Én azt a Tündérországot akarom – mondta Süni dühösen.

A két sárkány körözni kezdett Süni körül. Színük koromfeketére változott, szárnyaik fekete lánggal lobogtak. A levegő megtelt mélyen dübörgő hangokkal.

– A tied lehet – ordított fel az egyik sárkány.

– Csak Gizi mamát kell elpusztítanod – bömbölte a másik sárkány.

Sűrű fekete korom kezdett el hullani mindenfelől. Süni érezte, hogy a szíve olyan hevesen ver, majd kiugrik belőle. Hirtelen szorítást érzett a szívén, mely végül megállt, és egy sárkánytojás került a helyére. Minden elsötétült, hirtelen zuhanni kezdett.

Süni egy hatalmasat ordított, ettől az ordítástól felébredt. Szíve még hevesen vert, de a zöldes fényben ragyogó gyökerek lágy ölelése megnyugtatta.

– Tudom, hol van a tojás. El kell vinnem Gizi mamához – gondolta.

Kékmaci meglepetten látta, hogy a tavirózsák közé leszáll egy hatalmas halványlila hattyú, hátán Szolevilor fővadásszal. Hilla örömmel fogadta a fővadászt, aki Kékmacihoz fordult:

– Melantil fővarázsló küldött. Menjünk sürgősen, Melantil már vár! – szólította meg Kékmacit, miközben kezét lenyújtotta felé.

Kékmaci megragadta Szolevilor erős markát, egyetlen mozdulattal a háta mögé pattant. A hattyú a levegőbe emelkedett. Fentről még látták, ahogy a sellő vidáman elúszik egy csapat vidáman ugráló csíkos delfin felé.
Sárgán aranyló felhők közé szálltak, melyek egyre sűrűbbek lettek. Addig repültek, amíg el nem értek egy hatalmas felhőhöz. Itt egy fűzfa lehajló ágai alatt barátságos, farönkökből épített házikó bújt meg. A házikó előtt Lübelinel fuvolázott. A fűzfa ágai hárfaként kísérték a fuvolaszót. Kékmaci szívét melegség járta át a tündér láttán.
Lepattantak a hattyú hátáról, aki köszönésként hosszú nyakával átölelte Lübelinelt. Kékmaci legnagyobb meglepetésére a hattyú újból felszállt, majd alábukott a felhők közé.

– Hogyan megyünk tovább? – kérdezte Szolevilortól.

– Téged Orzatron, a sárkánygyík fog tovább vinni – mondta a fővadász komoran.

Lübelinel bevezette a két vendéget Melantil magánbirodalmába. A szoba közepén egy hatalmas kör alakú lyuk volt, melyben egy átlátszó kristálylencse nagyon lassan forgott. Amikor beléptek, Melantil a lencsén át éppen a lenti világot figyelte. A fővarázsló hátralépett. A kristálylencse kiemelkedett a lyukból, lebegett, miközben egy tömör, fekete márványlappá alakult – mint egy asztallap. Melantil intésére négy fagomba nőtt ki a padlóból székeket formálva az asztal körül. Körbeülték az asztalt.

– Süninek szüksége van rád, Kékmaci. Csak te tudsz neki segíteni – kezdte Melantil, majd így folytatta: – Süni leereszkedett a föld alatti szakadékba, melyet az ősgyökér alatt találtatok.

– Sünit ki tudjuk hozni Orzatronnal? – kérdezte Kékmaci elgondolkodva.

– Nem. Orzatronnal csak egy darabig tudunk levinni, onnan már egyedül kell leugranod – válaszolta Szolevilor.

– Hogyan tudunk feljönni? – csodálkozott Kékmaci.
Lübelinel Kékmacira mosolygott, majd hullámos aranyszőke hajából kihúzott egy hajszálat, és Kékmacinak nyújtotta.

– Mi lehet odalenn? – gondolta Kékmaci.

– Azt nem látom, mert már Tündérországon kívül van – válaszolta Melantil, majd így folytatta: – Mi ezért nem tudunk oda lemenni. Süni azzal fog ott találkozni, amit a képzelete teremtett.
Kintről erőteljes szárnysuhogás hallatszott.

– Megérkezett Orzatron – vette át a szót Szolevilror. – Gyere, elviszünk a szakadékhoz – mondta Kékmacinak.

Süni érezte, hogy az ősgyökér lassan elengedi. Még a fejében kavarogtak az álom képei, mikor zuhanni kezdett. Látta, ahogy a föld alatti világ elsuhan mellette. Eszébe jutott, hogy már élt át hasonló zuhanást, mikor először járt Tündérországban. Akkor Gizi mama selyemszalagjába kapaszkodott, ami megmentette. A szalagot azóta is a nyakában hordta.

Apró mancsával végigsimította a szalagot, és az ismét felragyogott. A zuhanás megszűnt, Süni csak lebegett a semmiben. Bár csak itt lenne Denevér, gondolta, ő látna a sötétben.
A semmi mély hangon felremegett. A távolból a két tűzsárkányt látta közeledni, szárnyaik lángoltak. Süvöltő hanggal kezdtek el körözni Süni körül.

– Vigyetek el a tojáshoz – kiáltotta bátran Süni.

A sárkányok szembefordultak Sünivel, és hatalmas pofájukon pokoli tüzet fújtak feléje. Süni a mancsában tartott selyemszalagot feléjük dobta. A szalag lángolni kezdett, a belőle keletkező fehér pernye védőburokként vette körbe Sünit.
A sárkányok egyre erősebb tüzet fújtak, már nem csak a szárnyaik, hanem az egész testük lángolt. Süni nézte a lángokat, melyek teljesen elborították a sárkányokat, végül egyetlen tűzgolyóvá olvadtak egybe. Egy hatalmas fellángolással elégtek, helyükön csak aranyló szikrák villantak fel. Végül ismét sötét volt mindenütt.

A Sünit körbevevő fehér pernye lehullott, és szilárd talajt képezett tappancsai alatt. Süni lelépett, és megindult az ezüstös selyemszalagból keletkezett vékony ösvényen. Az ösvény végén halványzölden lüktető fényt látott.
A zöld tojás lebegett az ösvény végén. Süni felemelte. Pikkelyei megnyíltak érintésére, aranyló szegélye mögül fény tört elő. A tojás belsejében egy apró zöld sárkány lubickolt a fényben. Süni boldogan ölelte magához a tojást.

– Gyere, menjünk Gizi mamához – rebegte meghatottan Süni a tojásnak.

A tojás pikkelyei kinyíltak teljesen, majd lehullottak. Mindent zöld fény ragyogott be.. A kiszabadult sárkány felröppent, és vidáman körözni kezdett Süni körül.

– Lobu, így foglak hívni. Mit szól hozzá? – kérdezte Süni.

A kis sárkány örömében vidám bukfenceket vetett, majd körberöpködte Sünit.

Szolevilor fővadász maga elé ültette Kékmacit Orzatron hátán, erősen átkarolta hátulról. A sárkánygyík leugrott a felhőről, és zuhanórepülésben egyenesen az éppen alattuk húzódó kristályhegyek közé repült.

A kristályok tükröződésében ezernyi repülő vörös sárkány látszott, ezernyi Kékmacival és Szolevilorral. Ebben a káprázatvilágban a ragyogó kristályok a sárkány minden mozdulatára elmozdultak. A sárkány addig forgolódott repülés közben, amíg a kristályhegyek el nem kezdtek vele együtt forogni. Orzatron az egyre gyorsuló örvényléssel kialakított egy kristályalagutat, mely a föld mélyébe vezetett.

Nyílegyenesen berepültek a kristálytükör-alagútba. A zuhanás olyan gyors volt, hogy Kékmaci csak elmosódó fénycsíkokat látott, melyek egyre sötétebbek és sötétebbek lettek. Amikor már vaksötétben repültek, akkor az alagút végén felfénylett egy apró bányászlámpa.
A sebes utazás a szakadék felett ért véget, mely szakadék termében Toporando ücsörgött magányosan. Kékmaci leugrott Orzatron hátáról, aki azonnal emelkedni kezdett Szolevilorral, majd eltűntek a sötétben.

– Melantil üzent, hogy ide tartotok – kezdte Toporando. – Erre még szükséged lehet – nyújtotta át tenyerén a kristályban talált zöld pikkelyt arany szegéllyel. – Amikor feltörtem a kristályt, értettem meg: a kristály tűzsárkányok tüzében keletkezett, amikor kiszárították a patak forrását. Ezt a pikkelyt akkor vesztette el a tojás.
Kékmaci egyik mancsával Lübelinel arany hajszálát tartotta. A zöld pikkelyt mellé helyezte. A hajszál hozzáért a pikkelyhez, mire mindkettő zöldes fényben felragyogott. A hajszál a szakadék fölé lebegett, és elkezdett nyúlni lefelé. Ahogy egyre mélyebbre nyúlt, úgy vastagodott, míg végül egy zöldes fénylő, vastag aranyrostokból font kötél nem lett belőle.
Denevér jelent meg a teremben. Kékmaci csodálkozva nézett rá.

– A föld alatti járatokon átlebegett egy suhanó hang, mely innen eredt – mondta Denevér. – Olyan rezgése volt mindennek, amelyet Orzatronból körül éreztem – folytatta. 

Kékmaci hálás hangon szólalt, meg: 

– Köszönöm, hogy visszajöttél. Kérlek, híd ide Nyuszit, Kutyust és Vakondot is! Mindenkire szükség lehet ahhoz, hogy Sünivel Tündérországba visszajussunk.

Lobu, az apró zöld sárkány eleinte még vidáman röpködött Sünik körül, majd leszállt Süni előtt, és éles, síró hangokat adott ki. Süni tanácstalanul nézett körül, de a sötét semmiben semmit sem látott, csak a maga előtt sírdogáló Lobut.

– Mi a baj, mit szeretnél? – kérdezte kétségbeesetten.
Lobu visítása egyre erőtlenebbé vált, végül már csak nyöszörgött. Fénye is kezdett elhalványulni.

– Éhes vagy? – kérdezte Süni.

A kis sárkány szomorúan felsírt. Süni kétségbeesetten tapogatta meg a zsebeit, hátha talál valami ehetőt, amikor megérezte a kemény gyémántokat. Eszébe jutottak Rodon, a törpekirály szavai és Hilla, a sellő fekete és fehér gyémántjai. Gyorsan Lobu elé szórta a gyémántokat, aki azonnal bekapkodta őket. A gyémántokba zárt hatalmas energia azonnal szétáradt a kis sárkányban. Szemében hálás vörös tűz lobogott, szárnyai zölden lángoltak. Lobu ismét röpködni kezdett.

– Most mit csináljunk, Lobu? Hogyan jutunk ki ebből a semmiből? Merre induljunk? – kérdezte töprengve Süni.

Lobu Süni arca elé lebegett. Széttárta szárnyait, és a lángok a szivárvány minden színében kezdtek el lobogni. A kis sárkány úgy mozgatta a szárnyakon táncoló lángokat, hogy azok egy páva tollainak csodálatos mintázatába rendeződtek. Lobu szemeiben Süni meglátta a két elpusztult tűzsárkányt, ahogy meghajoltak előtte.
Süni elgondolkodott az álmon, melyben a sárkányok őt teremtőjüknek nevezték. A pávatollakról Gizi mama egyik vidám tündérkertje jutott eszébe. Valahogy vissza kellene találni Gizi mama Tündérországába – gondolta. De jó lenne, ha lenne itt egy út, amely visszavezet.

Ahogy ezt kigondolta, felderengett előtte egy zöldes fényben ragyogó ösvény. Lobu azonnal előre repült, és biztatóan fordult vissza Süni felé. Süni megindult Lobu után, végig az úton, míg az csak véget nem ért. Süni megállt, Lobura nézett, de a kis sárkány csak felfelé tekintgetett. Süni is felnézett, és azt látta, hogy Kékmaci zuhan lefelé. A zuhanás lebegéssé változott, mikor Süni elé ért.

Lobu vidáman röpködte körül a két összeölelkező jó barátot.

– Hogyan kerültél ide, Maci? – kérdezte Süni boldogan.

– Leereszkedtem a szakadékba utánad, de egyszer csak véget ért a kötél, és kizuhantam Tündérországból – mesélte el Kékmaci egy szuszra. – Hol vagyunk? – kérdezte hirtelen.

– Én is kizuhantam az ősgyökérből, egyenesen a szakadékba, és ide kerültem. Azt hiszem, ez itt az én világom.

– Süni, neked külön világod van Tündérországon kívül? – csodálkozott Kékmaci.

– Tündérországot Gizi mama teremtette. Talán már kislány kora óta építgeti, szépítgeti – válaszolta Süni. – Az ő varázslatos fantáziájának birodalma. Én sajnos ezt kívántam meg, de nem tudtam, milyen veszélyes más hatalmát ellopni – folytatta.

– Ez a kis sárkány kicsoda, és hogyan került ide a semmibe? – érdeklődött tovább Kékmaci.

– Ő Lobu, aki abból a zöld tojásból kelt ki, amely nálam keletkezett a kandallóm parazsában.
Kékmaci elismerően nézett Sünire, kinek kinyújtott karjára ráröppent Lobu. Kékmaci elmosolyodott, mélyen a kis sárkány szemébe nézett. A lángoló szemekben meglátott egy vörös tűzsárkányt, mely kékké változott. Kékmaci szíve vadul kalapálni kezdett. Izgalma átragadt Sünire. A két hevesen verő szív meglebegtette körülöttük a levegőt, a dobbanások ritmusára pazar fényjáték töltötte be a semmit. A szivárványos fények a szívverések ritmusára lüktetni kezdtek, majd csodálatos muzsikává változtak. A mozgó, villódzó fények találkozásakor apró fénylő téglák keletkeztek, amelyek megcsendültek, majd lepotyogtak.

Kékmaci kezdte összeszedni a téglácskákat, és gyorsan egy csigalépcső építésébe kezdett.

– Süni, ne hagyd abba – kiáltotta Kékmaci.
Süni felemelte karjait és a lüktető hangok ritmusára kezdte mozgatni. Hatására a keletkező fénylő téglácskák lebegésbe kezdtek. Süni vezényelt, mint egy karmester, mire a téglák összerendeződtek, folytatva a Kékmaci által megkezdett lépcsőt. A hangok dallamára épülő csigalépcső lassan forogni kezdett. Lobu felrepült a csigalépcsőn, Kékmaci és Süni megindult felfelé. A csigalépcső egyre gyorsabb forgásba kezdett, és lassan emelkedni kezdett velük.
A lépcső tetejét elérve Kékmaci és Süni felnézett. Nem messze a Kékmaci feje felett lebegett a zöld kötél, melyen leereszkedett.

– Innen ugranunk kell – mondta Kékmaci.

– Én nem tudok ekkorát ugrani – mondta szomorúan Süni.

Kékmaci a hátára vette Sünit. Intett Lobunak, hogy repüljön tovább bátran felfelé. Egyetlen hatalmas elrugaszkodással sikerült felugrania a kötélhez, megragadta jó erősen és fürgén mászni kezdett. Süni erősen a bundájába kapaszkodott, mert ő nem tudott kötélen mászni az apró lábacskáival.

Kékmaci csak mászott mászott, egyre csak mászott, de sehogy sem akart véget érni a kötél. Egyre fáradtabban lihegett, végül kimerülten megállt. Úgy érezte, nem bírja tovább.

Denevér a szakadék felett lebegett, amikor különös érzés kerítette hatalmába. Lentről a félelem és a kétségbeesés rezgéseit érzékelte.

– Azt hiszem, odalenn baj van. Mintha Kékmaci hangját hallanám – szólalt meg Denevér.
Toporano a bányászlámpát a szakadék fölé emelte. Nyuszi és Kutyus belenéztek a mélységbe.

– Láttok valamit? – kérdezte Vakond.

– Semmit – válaszolta Nyuszi.

– Érzem Kékmaci és Süni szagát odalentről – vakkantotta Kutyus –, és egy idegen szagot is érzek.

– Meg kell néznem – mondta Denevér, és a többiek legnagyobb meglepetésére alábukott a félelmetes mélységbe.

– Itt mindenkire szükség lesz – állapította meg Toporano. – Megyek, hívom a törpéket – mondta, és már indult is.

– Én megkeresem Gizi mamát – határozta el magát Vakond, és alagút ásásba kezdett felfelé a teremből.
Kutyus idegesen szaladgált a szakadék peremén.

– Gyere, segíts kikötni a kötelet, nehogy visszazuhanjanak – hívta Nyuszi Kutyust.

Nyuszi megpróbálta elkapni a szakadékban lebegő kötél végét. Ahogy nyújtózkodott, a kötél a mancsai közé lendült. Gyorsan megragadták, és a fal mellett fekvő hatalmas sziklához kötözték.
Denevér a kötél mentén repült egyenesen lefelé. Egyre erősebb félelem kerítette hatalmába. Ha már eddig eljutottam baj nélkül, – gondolta –, talán megtalálom Kékmacit és Sünit. De a félelem már szinte tapinthatóvá vált, úgy érezte, már nem csak saját félelmét érzi. Olyan egyedül érezte magát, mint még soha. Ki félhet ennyire a magánytól? – gondolta.

– Van itt valaki? – kiáltotta kétségbeesve Denevér.

– Itt vagyunk – hallatszott alig hallhatóan alulról.
Denevér megjelenése újra reménnyel töltötte el Kékmacit és Sünit. Lobu riadtan körözött körülöttük lebegve.

– Nem bírok tovább mászni. Úgy érzem, mindenem lebénult – nyögte Kékmaci.

– Mindenhol félelmet érzek, és én is nagyon félek – vallotta be Denevér.

– Maci, te nem félhetsz, mert akkor visszazuhanunk a semmibe – könyörgött Süni Kékmaci hátán.

– Nem félek, csak már nem bírom – nyugtatta meg a többieket Kékmaci. – Minél tovább mászom, annál hosszabbnak tűnik a hátra lévő út.

Lobu abbahagyta a lebegést, repülni kezdett felfelé a kötél mentén. Denevér utána indult, de még visszakiáltott: – Tartsátok magatokat, felhúzunk benneteket.

Rodon, a törpék királyának vezetésével megérkező törpék azonnal elkezdték a termet kiszélesíteni a szakadék körül. A hosszú sorba álló törpék a kibányászott köveket azonnal kiadogatták a teremből.

A terem másik felében Vakond jelent meg egy új alagútban, melyet ő ásott. Mögötte feltűntek a barna ruhás hegyi manók és zöld ruhájukban az erdei manók. Óriási gerendákat hoztak, melyekből azonnal egy hatalmas emelőszerkezet kezdtek építeni.

A terem felett a magasban lebegő ősgyökér ismét vörösen kezdett lüktetni. Mindenki megállt, felnézett a pulzáló fények hatására. A gyökerek szétnyíltak és a magasból egy hatalmas galambtoll kezdett lebegni lefelé. A tollon Gizi mama és Melantil, a fővarázsló ereszkedett alá.

Mindenki szorgalmasan dolgozott. Hamarosan elkészült egy hatalmas emelő szerkezet számtalan fogaskerékkel, fogantyúval és kézi tekerővel. Az ügyes manók rákötötték Lübelinel hajszálából keletkezett kötelet. Melantil intésére beindult az emelőszerkezet, és kezdte feltekerni a tündérfonatból készült kötelet.

Ahogy tekerték, a kötél kezdett egyre vékonyodni. Denevér riadtan hallotta, ahogy a vékonyodó kötél egyre magasabb hangon rezeg minden mozdulatra. Visítva körözni kezdett a szakadék felett, jelezve, hogy állítsák le a szerkezetet, mielőtt elszakad a kötél.

Mindenki megijedt. Hirtelen megállt minden, néma csend szállta meg a termet.

Melantil és Gizi mama köré gyűlt mindenki. A varázsló várakozóan nézett Gizi mamára.

– Mi lehet a szakadék mélyén? – kérdezte a fővarázsló.

– A félelem – válaszolta Gizi mama helyett Denevér.

– A félelem? – ismételte meglepetten Melantil.

– Az én félelmeim – mondta szomorúan Gizi mama.

– Tündérországban nincs mitől félned – jelentette ki Melantil.

– A magánytól, az elmúlástól való félelem hozta létre Tündérországot – válaszolta Gizi mama. Egy könnycsepp gördült le az arcán, mely csilingelve hullott a terem padlójára.

A szakadék peremén felbukkant Lobu. Körberepülte a teremet, végül vidáman Gizi mama vállára repült. Gizi mama szomorú arca felragyogott, mindenkit újra remény töltött el.

Melantil feszülten figyelte Gizi mama arcát. Egyedül az ő gondolatait nem tudta érzékelni Tündérországban. Gizi mama hozzáhajolt, és egyetlen szót suttogott a fővarázsló fülébe: – Lübelinel. Melantil elmosolyodott, bólintott, és elővette sárkányfog sípját, amellyel azonnal hívta Orzatront.

A sárkány érkezését a terem megremegő falai jelezték. A magasban szétnyíltak a sziklák, és a kristályalagútból Orzatron hátán leereszkedett Szolevilor, mögötte mosolygott Lübelinel.

A tündér az apró szárnyaival az emelőszerkezet tetejére repült. Leült a mélység felett és játszani kezdett fuvoláján. A varázslatos dallamok lengték be a termet, hatására szivárvány színű fények áramlottak le a szakadékba.

A megvilágított szakadékban lógó Kékmaci és Süni bizakodóan tekintett felfelé. Süni szívét egyre kevésbé szorította a félelem. Kékmaci is érezte, hogy olyan energiák áramlanak át rajta, melyekkel képes minden akadállyal megbirkózni. Az elvékonyodott kötél mellé leereszkedett egy másik, mely szintén Lübelinel hajszálából keletkezett. Kékmaci átkapaszkodott az újabb kötélre, és fürgén mászni kezdett felfelé. A hátán kapaszkodó Süni csodálkozva látta, ahogy Kékmaci bundája ragyog a boldogságtól.

Gizi mama mosolyogva nézte Lübelinelt, ahogy tündérien fuvolázott. Az új hajszálából keletkező kötelet a szorgos manók máris az emelőszerkezethez kötözték. Lübelinel felrebbent, a szerkezet ismét megindult, de már nem vékonyodott el az új kötél. Szolevilor is beállt a szerkezetet hajtani, de a legnagyobb lendületet Orzatron, a sárkánygyík hatalmas ereje adta.

Kékmaci érezte, hogy a kötél megindul felfelé. Még sebesebben mászott tovább, és hamarosan felbukkant a szakadék szélén.

Sünit, miután szerencsésen leugrott Kékmaci hátáról, körbevették barátai. Gizi mama odaszaladt és szeretettel átölelte Kékmacit.

Lobu történetét Tündérországban legközelebb mesélem el.